Jogosítvány érvényessége

Látszólag egyszerűnek tűnik a kérdés, de a tapasztalat azt mutatja, mégsem olyan könnyű rá válaszolni: meddig érvényes egy jogosítvány? Az érvényesség dátuma rajta van ugyan a kártyán, mégsem egyértelmű, mit kell nézni, ugyanis két különböző lejárati dátum is szerepel rajta, ami miatt már sok autós került kellemetlen helyzetbe, hiszen azt hitte, érvényes még a vezetői engedélye, majd egy közúti ellenőrzés során kiderült, tévedett. Fontos, hogy tisztában legyünk vele, meddig használhatjuk a jogsit, mert egy ilyen szituáció igen sokba kerülhet az autósnak.

Jogosítvány érvényessége

A nehézséget az okozza, hogy minden új típusú, tehát kártya formátumú jogosítványon két érvényességi dátum van megadva. A félreértés többnyire abból ered, hogy az emberek többsége az első oldalon lévő dátumot nézi (tehát azon az oldalon, amin az arckép is van), és azt gondolják, addig vezethetnek a jogsijukkal. A valóság azonban az, hogy ez magának a kártyának az érvényességét jelzi, nem a vezetői engedélyét. A jogosítvány ugyanis személyazonosság igazolására is alkalmas, erre pedig a vezetési jogosultság elvesztése után is használhatjuk – az első oldalon megadott ideig.

Maga a vezetői engedély addig a dátumig érvényes, ami a kártya hátoldalán szerepel, ez többnyire azt a dátumot jelöli, amikor az egészségügyi alkalmassági igazolásunk érvényét veszti, vagyis annak kiállításától számítva 10 évig használhatjuk a jogosítványt autóvezetéshez. Ha ezt az időpontot túlléptük, nem vezethetünk, ugyanakkor a kártyát még használhatjuk arra, hogy azonosítsuk vele magunkat.

Autósiskola hírek és naprakész információk